2011. december 30., péntek

Rihanna

Az ünnepek alatt ismét nagyobb méretű munkába fogtam, és meglepő módon elég gyorsan haladtam vele, legalábbis magamhoz képest. Bár szerettem az utóbbi időben kis méretben dolgozni, mivel jóval gyorsabban elkészülök így a rajzokkal, de most jólesett ismét nagy méretben rajzolni, ahol van helyem kidolgozni rendesen az árnyalatokat, részleteket. Ráadásul egy elég jó minőségű referenciát találtam, amin nagyon jól láthatóak voltak az apró részletek is, pl. sok helyen a visszaverődő fény sávja.

A méret nagyjából A4-es (a rajzlap kicsit nagyobb), 2H-tól 8B-ig szinte mindenféle grafitot használtam, a háttérhez pedig Graphitint ceruzát - ez még továbbra is kísérleti fázisban van. Nem is vagyok biztos benne, hogy ez így tetszik, ezért gondolkodtam rajta, hogy inkább fekete-fehérben teszem fel, de végülis ha már eredetiben ilyen, akkor illik ezt megmutatni. Néhány fázist lefényképeztem rajzolás közben, így WIP-et is tudok róla mutatni a hajtás után.



Fekete-fehér változat
WIP
Mivel a fázisokat nem szkenneltem, hanem fotóztam, így mások a fényviszonyok: az elsőnél vakuztam, a másik kettőnél nem, így azok barnásak és kicsit homályosak is lettek. A felső képen látható a kinyomtatott referenciafotó, alatta van a vázlat, és ameddig az első napon eljutottam. Mivel balkezes vagyok, a kidolgozást mindig a jobb oldalon kezdem, hogy utána már ne kelljen rátennem a kész részekre a kezemet - habár ennél a rajznál elég sokat fordítgattam is a lapon, hogy a hajat lendületes mozdulatokkal tudjam kidolgozni. A refképen látható, hogy eredetileg hiányzik a fejtető, de mivel volt elég helyem még a rajzlapon, így megrajzoltam azt is, mégiscsak jobban fest, mint megskalpolva... A végére maradt a felsőrész gallérja, ez valamilyen erős szövött vászon, aminek a textúráját inkább csak vonásokkal érzékeltettem - minden elismerésem azoknak, akik képesek az ilyen textúrákat kidolgozni, de úgy gondoltam a hangsúly úgyse ezen van, és a keresztvonalkázás alkalmas a hosszas kidolgozás helyett is a szövet érzékeltetésére.
Utolsó simításként még javítgattam a csúcsfényeken, meghúztam újra néhány visszavert fénysávot, és 2H-s ceruzával finomítottam a középtónusokon.

10 megjegyzés:

  1. A portré maga nagyon szuper lett. Talán a fotón, mintha kicsit jobban hunyorítana a jobb szemével, de ettől függetlenül is teljesen élethű, mintha egy fotó lenne. Talán éppen emiatt a tökéletes kidolgozottság miatt zavaró a háttér, meg valahogy a színe is elüt egy kicsit a grafittól. Nem tudom, hogy direkt ilyenre akartad-e, vagy azért használsz színest, hogy jobban haladjon?
    Én például el tudnék képzelni színes hátteret úgy, hogy az arcon is van néhány helyen halvány szín, mint a régi fekete-fehér fotók, amiket utólag színeztek ki. Persze a hátteret is nagyon szolíd színre festeném.
    Ne add fel az akvarell ceruzákat sem! Ha akvarell papírra dolgozol, akkor egyenletesebb színt lehet elérni. Olvastam festőktől, hogy először benedvesítik a papírt. Én kipróbáltam és tényleg jó. Nedves ecsettel átkenem a papírt és utána a ceruza hegyéről kenem ecsettel a nedves papírra a színt. Szépen el lehet dolgozni, mert nem issza be rögtön a papír az ecsetvonásokat. Arra viszont figyelni kell, hogy így halványabb lesz az árnyalat, de száradás után újabb rétegben megismételhető.
    És lehet, hogy érdemes előbb a hátteret megfesteni? Bár az nem túl jó, ha véletlenül az a rész is nedves lesz, ahova később a grafit kerül.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és kipróbáltad már a Progressot? Kíváncsi lennék rá, mi a tapasztalatod vele.:)

    VálaszTörlés
  3. Szervusz! Most találtam meg a blogodat. Gratulálok a rajzokhoz! Nagyon ügyes vagy. Én is elvégeztem a tanfolyamot. Mondjuk még közel nem rajzoltam annyit, mint te, viszont nekem is az a bajom, hogy túl maszatosak a rajzaim. Mint ahogy Angelina Jolie-nál írtad. Kaptam néhány nagyon jó ötletet nálad. Jó, hogy megosztottad őket. :) Majd figyellek. :)

    VálaszTörlés
  4. Azért próbálkozom a színessel, mert már unom a monokróm rajzokat, de a teljesen színeshez még béna vagyok. :) Ezenkívül ritkán rajzolok hátteret, ezen is változtatni szerettem volna, de valószínűleg jobb, ha visszatérek az eredeti stílushoz.
    A Progressoval akvarell papírra rajzoltam egy hozzávetőleges portrét, a haj jól sikerült, de az arcon nem tudtam igazán jó átmeneteket létrehozni. Talán nem is a grafitrajzokhoz kellene viszonyítanom, mert sosem lesz olyan egyenletes. A papír se tetszik amit használok, túl durván texturált és száradás után is nagyon átlátszik.

    Levezetes: örülök hogy megtaláltál és remélem segítségedre lesz a blog. Mostanában kicsit elszaporodtak a saját rajzok, de természetesen befejezem az egyes testrészek rajzolásáról szóló tutorialokat: még egy részletesebb szem és a haj leírása van vissza.

    VálaszTörlés
  5. Boldog Új Esztendőt Kívánok!
    Nagyon szépek a rajzaid!!!
    :-)

    VálaszTörlés
  6. Ez finoman szólva k*rvajó lett, gratulálok. :)

    VálaszTörlés
  7. Castia: Vettem papírceruzát, meg elektromos radírt. :) Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel szebben lehet velük dolgozni. A haj kidolgozása gyönyörű nálad! Főleg az érdekelne, hogy hogy lehet ilyen szépen megcsinálni.

    VálaszTörlés
  8. Az elektromos radír hegyét érdemes egy darabka dörzspapíron kihegyezni. A hajrajzolással én is mostanában kezdek csak megbarátkozni, de a tutorialokban még visszavan a részletesebb szem... neki is állok már, mert mindig csak tologatom magam előtt. :S

    VálaszTörlés
  9. Köszi Iza! Hamarosan újrakezdem a másik blogomat is (erre a hétvégére volt betervezve, csak lebetegedtem).

    VálaszTörlés